Kuncze Gábor: A Momentum komolytalan, az MSZP meg fog szűnni

Kuncze Gábor elmondta, szerinte hogyan lehetne megverni Orbánékat.

A korábbi SZDSZ-elnök a Budapest Beacon-nak adott interjújában beszélt arról, hogy jelenleg nincs meg az a személyiség, akit ki lehetne állítani a választók elé miniszterelnök-jelöltnek. Kuncze fejében van egy alkalmas jelölt, ám az interjúban nem nevezte meg őt.

Azt viszont leszögezte, az ideális jelölt nem exponálta magát az elmúlt 28 évben.

„Az lenne a praktikus, ha minden demokratikus politikai erőt föl lehetne sorakoztatni valaki mögött. Ez pedig csak akkor fog menni, ha az illető az elmúlt huszonnyolc éven kívülről jön a politikába.

Ha valamilyen módon egy táborba akarom terelni az ellenzéket, akkor azt is figyelembe kell venni, miszerint ők már annyit elmúlt huszonnyolcéveztek, hogy nem tudnának fölsorakozni egy olyan személyiség mögött, aki ebben a huszonnyolc évben emblematikus figura volt” – jelentette ki a politikus.

Kuncze egyetért a koordinált indulás elképzelésével, szerinte jó esélye van, hogy az MSZP és a DK önállóan is bejut a parlamentbe, ám a többiek, talán az LMP-t kivéve, nem valószínű.

„A Momentumot már nem kell komolyan venni. Ha létrejön az Új Pólus, a Momentum pedig önállóan indul, lehet, hogy utóbbi egy százalékot sem kap. A Momentum számomra nagyon szimpatikusan indult: értelmes, okos, nyelveket beszélő gyerekek, azzal kecsegtettek, hogy be tudják hozni a korábban rendre otthon maradó fiatal szavazókat. Mostanra azonban az vált az egyetlen lényeges programpontjukká, hogy negyven évvel később születtek, mint én. Ez azonban nem érdem.”

Botkáról szólva Kuncze Gábor elmondta: úgy véli, a szegedi polgármester puccs áldozata lehetett az MSZP-ben, ám azt is kijelentette, Botka az első föllépésétől kezdve menetelt ebbe az irányba, és ugyanazt a hibát követte el, mint Bajnaiék, csak durvábban.

Az MSZP viszont most nagy bajban van – mondta Kuncze, aki szerint az MSZP szavazói nem az LMP-hez, hanem a DK-hoz mennek: „Amikor tárgyalnak, kellene, hogy legyen valaki, aki megszemélyesíti a pártot. Feltartották a kezüket, és nagyon erősen a megszűnés útjára léptek. Lehetővé tették, hogy jövőre a DK megelőzze őket.”

A politikus Őcsényre is kitért. Elmondása szerint a történtek egy tájképet mutatnak arról, ahova Orbán Viktor juttatta az országot. A miniszterelnök pedig ahelyett, hogy csitítaná az indulatokat, még inkább rátesz egy lapáttal.

„Ez a Marianna-árok feneke volt Orbán Viktor számára.”

Kuncze szerint Orbán kormánya nem egyértelműen fasiszta jelen pillanatban, viszont erősen afelé menetel. A Jobbikkal való együttműködést pedig elképzelhetetlennek tartja: „A nyilvánosság számára a Jobbik sokat változott, de egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a mélyben nem fortyognak-e ugyanúgy a korábban bugyogni engedett, régi rasszista és homofób indulatok. Toroczkai László mindmáig alelnöke a pártnak, a Jobbik most lefojtott hangú embereinek gondolkodása pedig nem változott meg.”

Kuncze szerint ezt a határvonalat – a Jobbik felé – nem szabad átlépni. Ugyanakkor szerinte a demokrata pártoknak ki kellene használni, hogy a jobboldalon megoszlanak a szavazatok. Egységesen még akár le is lehetne győzni mindkettőt, a Fideszt és a Jobbikot is.

Valódi Hírek