Bojár Gábor nem ad több pénzt a Momentumnak, mert nem akarnak összefogni

Végleg szakított az üzletember a Momentummal.

Az üzletember számára csalódást okozott a párt azzal, hogy elzárkóztak a más pártokkal való együttműködéstől – írja a hvg.hu.

Bojár úgy véli,

“a Momentumnak fontosabbak önmaga hosszútávú tervei, mint az ország jövője és érdekei.”

Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője erre reagálva azt mondta, köszönik az üzletember eddigi támogatását és tiszteletben tartják Bojár szavait. Ők viszont más utat tartanak helyesnek, azt pedig tagadják, hogy Bojár egyfajta mecénás lett volna.

“A Momentum csak úgy fogad el adományokat, hogy előtte mindig nyilvánvalóvá teszi: az adományozó, bár szívesen meghallgatjuk a véleményét, semmilyen szinten nem befolyásolhatja a Momentum politikáját“- mondta a szóvivő.

A Momentum úgy tűnik, lemondott a 2018-as kormányváltásról, és a saját hosszú távú építkezésére koncentrál. Bojár Gábor ezzel szemben együttműködés-párti, szerinte a kisebb demokratikus pártoknak “új pólusba” tömörülve kellene összefogniuk.