Orbán retteghet: Újra összeállt az Együtt és a PM

Egyszer már szétváltak, most újra összebútoroznak.

A Párbeszéd készen áll, hogy az Együttel közösen induljon el a 2018-as választáson – jelentette be Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke Juhász Péterrel tartott budapesti sajtótájékoztatóján.

Az még nem dőlt el, hogy pontosan hogy fog kinézni ez a közös indulás, „a formáról a következő hetekben egyeztetünk” – mondta Szabó, aki szerint

lehetséges a közös lista

ám ezt a két párt döntéshozó szerveinek kell jóváhagynia, ezért nem tudnak bejelenteni erről semmi.

Juhász Péter azt mondta: „a kör még bővülhet”, vagyis nem tett még le az új pólus megalakításáról. Az LMP és a Momentum viszont nem ment el a szerdai egyeztetésre.

(Index nyomán)

Valódi Hírek