Megszólalt Gyurcsány: Botka saját magát buktatta meg

Botka távozása után jó esély van rá, hogy a mérhető ellenzéki pártok megállapodnak a 106 egyéni választókerületben – mondta Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke a 24.hu-nak adott interjújában közölte: neki az is elég lett volna, ha a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje szimplán korrigál a stratégiáján, azaz vagy ragaszkodik a közös listához, de nem támaszt feltételeket, vagy tudomásul veszi az önálló listákat.

„Bármelyik irányba elmozdulhatott volna, nem tette. Ezért nem kívül keresem a bukása okát.”

A DK elnöke szerint Botkának az LMP-vel lehetett terve: „Majdnem biztos vagyok abban, hogy Botka stratégiája arra épült, hogy tesz egy visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot az LMP-nek. Két ígérettel: az egyik a listás helyekre és körzetekre vonatkozó nagyvonalú ajánlat, a másik, hogy Gyurcsányt leveszi a pályáról.„- mondta a pártelnök.

Gyurcsány szerint, hogy ez végül nem így alakult, annak köszönhető, hogy az LMP sértőnek, megvásárlási kísérletnek értékelte az ajánlatot. Botka tehát nem külső ellenségnek, vagy MSZP-be furakodott Fidesz-ügynököknek köszönheti bukását.

„Botka saját magát buktatta meg.”

A DK elnöke arra is figyelmeztet, hogy eddig semmi nem bizonyította azt, hogy aki a Gyurcsány-ellenességből akar politikai tőkét kovácsolni a baloldalon, az sikerrel jár.

fotó: nyugat.hu

Olyan felmérés sem készült soha, ami igazolná a vele kapcsolatos előítéleteket. „Botkának volt két állítása: az egyik szerint ezzel a stratégiával szavazókat hoz majd, ehelyett szavazókat vesztett, a másik szerint elviszi a DK táborának nagy részét, ám nem vitte el, sőt meggyengült. A lemondásom után nyolc évvel már muszáj feltennem a kérdést: nem lehetséges-e, hogy ez a faékegyszerűségű stratégia nem jó?”

Gyurcsány elmondta azt is: a DK a legerősebb, esélyes körzetekre fog koncentrálni, és azokat fel is fogják szántani.

A pártelnök szerint nem kizárt, hogy a DK megelőzi majd az MSZP-t, ám ez nem jelenti azt automatikusan, hogy ő lesz a miniszterelnök. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy minél hamarabb elkezdődjenek a tárgyalások a 106 egyéni választókerületben való megállapodásról. Szerinte ez akár egy hét alatt is megtörténhetne.

A politikus szerint a mostani együttműködés, bár lazább, mint 2014-ben volt, de eredményesebb lehet. Az ugyanis egy kényszerű összezártság volt, ami nem vette figyelembe a közreműködő pártok sajátosságait, amik most viszont megmutatkozhatnak. Például azzal, hogy a DK nem támogatja a határon túliak szavazati jogát, a többi demokratikus ellenzéki párt meg igen.

A Botka László által emlegetett MSZP-be épült fideszes ügynökökről Gyurcsány Ferenc elmondta, szerinte nem léteznek,

a szegedi polgármester a saját sikertelenségéért okol másokat.

A pártelnök azt is hangsúlyozza, hogy a baloldal nem egyenlő az MSZP-vel, hiszen a DK egy fegyelmezett párt, onnan soha nem szivárogtatnak ki információkat.

(címlapkép: nyugat.hu )

Valódi Hírek