Gyorshír: Orbán kivesz 900 milliót a közszférából és odaadja az egyházaknak

Az önkormányzatoknak égető szükségük lett volna a pénzre, de Orbán másképp látta.

Egy friss kormányhatározat szerint a miniszterelnök szerény 900 millió forintot azonnali hatállyal átirányít a közszférában dolgozó bérkompenzációjából az egyházi intézményekben dolgozóknak.

A Magyar Közlönyben közzétett határozatról a Magyar Nemzet számolt be.

A pénz egyébként nagyon fog hiányozni a közszférából.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta:

az önkormányzati dolgozók kilenc éve nem kaptak béremelést.

„Nem aprópénzről van szó, iszonyúan égető hiányok vannak a közszférában. Az egyházi intézményekben ezzel szemben, a többiekhez képest, elfogadható a helyzet”

– mondta Földiák.

Mint kiderült, a kormány „elfelejtett” egyeztetni a szakszervezetekkel az egyházakhoz irányított 900 millióról.

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) augusztusban zöld számot is indított azoknak, akik tartósan ingyenes túlmunkát kénytelenek végezni. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke arra kért mindenkit: csak napi nyolc órát dolgozzon, kizárólag szabályosan elrendelt és kifizetett túlmunkát végezzen el, és október 7-ig jelentsék be az érdekképviseletnél, ha méltánytalanság éri őket.

Ha ugyanis mindenki betartja a törvényes munkaidőt, akkor ki fog derülni, hány ember hiányzik az alacsonyan tartott keresetek miatt, és az államnak lépnie kell. Júliusban kétórás figyelmeztető sztrájkot is tartottak, de az nem hozott eredményt.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek