Profi pártkatonákká képezik a fideszes polgármestereket

Behívót kaptak a fideszes polgármesterek országszerte. Na persze nem kell értük aggódni, csupán fejtágítóra kötelezik azokat, akik továbbra is polgármesterként akarnak ténykedni.

A képzés célját úgy határozták meg, hogy az érintettek „átfogó gyakorlati ismereteket szerezve segíthessék a jövő évi választások sikerességét”, ennél több részletet viszont nem árultak el – írja a Magyar Nemzet. A lap birtokába jutott levél szerint

„a 2017. évi önkormányzati alapképzés elvégzése a Fidesz elnökségének döntése értelmében minden polgármesternek és egy fő munkatársának kötelező”.

A kiképzést a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi, a levél aláírója pedig Balog Zoltán elnök, illetve Gulyás Gergely főigazgató. A fideszes pártkatonákat a lakiteleki népfőiskolán fogják oktatni.

Természetesen a politikusoknak nem sanyarú körülmények között adják meg az ideológiai alapokat: a polgármesterek és munkatársaik két-, illetve háromágyas szobákban szállhatnak meg, közel a konferenciateremhez. Svédasztalos étkezést kapnak, a szünetekben pedig sportolhatnak is, van ugyanis edzőterem, futballpálya, biliárd vagy éppen szauna.

Az agymosás kiterjed a Facebookra is: már korábban terjedt egy levél, amely a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő melletti kiálláshoz ad tanácsokat. A politikus neve ugyanis akkor került összefüggésbe egy költségvetési csalás miatt zajló nyomozással. Az szerepelt a „stáb” aláírásával ellátott sorvezetőn, hogy lehetőleg 4-8 sorban írjanak hozzászólást Simonka György Facebook-bejegyzéseihez, még ötleteket is adtak, hogy nagyjából miket.

Valódi Hírek