Orbán „szegénység-szakértője” 1,5 milliós éttermi számlát csinált az állam kontójára

Hegedűs Zsuzsa miniszteri tanácsos rengeteg emberben képes különböző indulatokat kiváltani. És ez nem véletlen.

Most például napvilágra került az a tény, hogy Hegedűs Zsuzsa nem csak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze

ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre.

„Hegedűs tavaly annak ellenére költött másfél millió forintot éttermi számlákra és vendégfogadásra a Lázár-minisztérium költségére, hogy nem találtuk nyomát annak, hogy olyan rendezvényt szervezett volna, ahol neki kellett fizetni a meghívottak vendéglátását.”- írja a 444.hu.

Erre jönnek a reprezentációs kiadások: a miniszterelnöki megbízottak több mint 4,1 millió forintot költöttek el a Miniszterelnöki Kabinetiroda 2015 októberi megalakulása óta. Ennek több mint felét, nagyjából 2,5 millió forintot Hegedűs Zsuzsának fizettek ki.

Hegedűs csak tavaly másfélmillió forintot költött éttermi számlákra és vendégfogadásra,

miközben a kormányzati honlap hírei és az MTI hírarchívuma szerint nem tartott sajtótájékoztatót, és olyan konferenciáról, rendezvényről sem tudni, amit kimondottan ő rendezett, így neki kellett volna biztosítania a vendégek frissítőit.

Nem csoda persze, ha Hegedűs pofátlanul költi a milliókat: szerinte a gyermekéhezést ugyanis már megszüntették az országban.

Szó bennszakad, hang fennakad.

Valódi Hírek