Részegen dobták ki Schmidt Mária fiát a Momentum bulijáról

Erős sztorit gurított a kilépett mandineresek által nemrég alapított azonnali.hu portál.

Az írják: Ungár Péter (aki Schmidt Mária fia, egyben az LMP elnökségi tagja) korongrészegen inzultusba keveredett a biztonsági őrrel a momentumosok bodajki fesztiválján.

Arról, hogy ez pontosan mit jelent, megverte őt az őr, vagy vissza is ütött, Ungár azt mondta a lapnak: „Szeretném remélni, hogy viszonozni tudtam, de nem vagyok benne biztos, hogy fizikai képességeim alkalmassá tesznek erre.”

Ungár Péter / fotó: azonnali.hu

A lap megkereste a Momentum szóvivőjét is. Hajnal Miklós azt közölte:

Ungárnak el kellett hagynia a fesztivál helyszínét, miután minősíthetetlenül viselkedett.

Az azonnali.hu több momentumos forrásból úgy értesült: „hosszú az okok listája”, ami miatt Ungárt kidobták a Nyitás Fesztiválról.

Frissítés: A 444.hu úgy tudja, a fiatal politikus részegen nem vette tudomásul, hogy fesztiválozók visszautasítják a közeledését. Az egyik momentumos lány másnap arról számolt be a szervezőknek, hogy Ungár ráakaszkodott, erősen ölelgette, és azt bizonygatta, hogy mennyire jó az ágyban. A lány eléggé rosszul élte meg a történteket, amikor szervezők másnap felvetették neki, hogy tegyen feljelentést, de ő nem akart emiatt bíróságra járni.

Egy másik fesztiválozó pedig arra ébredt, hogy Ungár egyszer csak befeküdt a sátrába. Először még azt hitte, hogy csak véletlenül eltévesztette a házszámot, de mire visszaaludt, Ungár már megint bemászott hozzá. Ekkor kiderült, hogy kifejezetten miatta ment vissza. Végül háromszor kellett elküldenie a sátortól, hogy békén hagyja.

Végül álljon itt a kedvenc 444-kommentünk a témában:

Ha Schmidt Mária lenne az anyám, én gyakrabban rúgnék be.

 

Valódi Hírek