Orbánék 20.000 bevándorlót engedtek be az országba saját zsebre, jó pénzért

Gennyere kereste magát a fideszes érdekkör a letelepedési kötvényekkel – eközben 15-ször annyi gazdasági bevándorlót engedtek be az országba, mint ahány szíriai menekült befogadása ellen gyűlöletkampányt rendeztek.

2015-ben az Európai Unió 1300 valódi, ellenőrzött menekült ideiglenes befogadását kérte volna Magyarországtól az elemi humánum nevében, amire válaszul az Orbán-kormány fergeteges erejű, sok milliárd forintot felemésztő gyűlöletkampányt indított.

Eközben lassan 20 ezer fölé kúszik azoknak az ismeretlen forrásból meggazdagodott, távol-keleti és a posztszovjet térségből származó ügyeskedő gazdasági bevándorlóknak a száma, akiket Orbánék (jó pénzért, saját zsebre) beengedtek Magyarországra.

MTI fotó

A Magyar Nemzet legfrissebb összesítése szerint június 30-ig 5658 külföldi állampolgár kapott kötvényjegyzés útján letelepedési engedélyt, illetve családegyesítés címszóval további 10 344 fő, vagyis összesen több mint 16 ezren jutottak be eddig az országba kerülőúton.

De még nincs vége: rajtuk kívül további közel ezer befektető és 3228 családtagja várja a papírokat, így a végleges szám 20 193 lehet – írja a lap.

Rajtuk egészen csillagászati, százmilliárdos nagyságrendű összeget kaszáltak a Fidesz-közeli offshore-cégek és ügyvédi irodák.

Na, ez a valódi hazaárulás – amellett, hogy gazemberség és nemzetbiztonsági kockázat.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson a valóság!

Valódi Hírek