Gyorshír: Kétharmaddal vezet az ellenzék Budapesten

Budapesten az ellenzék nagyon csúnyán elverné a Fideszt a legújabb mérés szerint.

Az MSZP-közeli Republikon Intézet kedden hozta nyilvánosságra a kutatását. Eszerint Budapesten a biztos pártválasztók körében

a Fidesz mindössze 36 százalékon, az ellenzéki pártok pedig 64 százalékon állnak.

Ezen belül

az MSZP 17,
a Jobbik 12,
a DK 9 százalékon áll.

A Momentum 9,
az LMP 6,
a Kétfarkú Kutyapárt 5,
az Együtt és a Párbeszéd 2-2,
míg az MLP és a MOMA 1-1 százalékot kapna.

Ez összesen 64 százalék.

Korcsoportonként is vizsgálódott a Republikon, eszerint a balliberális szavazókör teljesen kiegyenlített kor szerint, a Momentum budapesti támogatóinak 56 százaléka a 18-39-es korosztályból kerül ki.

Lakás szempontjából a kertvárosiak inkább fideszesek, a társasháziak balosok, a panellakók inkább jobbikosok – legalábbis a kutatás szerint.

A teljes képhez meg kell említeni, hogy a Republikon Intézet szorosan az MSZP-hez kötődő szervezet, sok millió forintos megbízásokat kap a párttól (erről itt olvashatsz bővebben), Horn Gábor pedig újabban kemény Botka-propagandát folytat a tévéműsorokban, így az adataikat is érdemes fenntartásokkal kezelni.

Valódi Hírek