A Fidesz bajszos kesztyűbábja aláírta az alkotmányellenes plakáttörvényt

Dönthetett volna úgy, hogy normakontrollra küldi a jogszabályt, de inkább gyorsan aláírta.

Áder János pénteken aláírta a plakáttörvényt – derül ki a Parlament honlapjára felkerült dokumentumból.

Ádernek tehát nem volt alkotmányos aggálya a törvénnyel kapcsolatban. Dönthetett volna úgy is, hogy az Alkotmánybírósághoz küldi normakontrollra, de nem tette.

A botrányos és alkotmánysértő plakáttörvény így hatályba lép, miután kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Korábban arra figyelmeztettek jogászok, hogy a plakáttörvény alkotmányellenes, hiszen az Alaptörvény VIII. cikkelyének 4. bekezdése szerint

a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályozáson csak kétharmaddal lehet változtatni, feles többséggel nem,

akkor sem, ha ezt a városképvédelmi törvény módosításába teszik.

Az ellenzék az Alkotmánybírósághoz fordul, ez azonban nem késlelteti a jogszabály hatályba lépését.

A Jobbik szerint Áder János alkotmánysértően járt el, ezért kezdeményezik a tisztségétől való megfosztását.

A megfosztási eljáráshoz a képviselők ötödének aláírása szükséges (ez 40 fő), ezért kelleni fog további ellenzéki képviselők aláírása is.

Valódi Hírek