Papa szállítja a követ – Milliárdokat hasítanak az Orbán-família cégei

2010 óta valósággal szárnyalnak az Orbán-família érdekeltségébe tartozó cégek.

A miniszterelnök családjához tartozó Nehéz Kő kamionjai hordják a köveket a Keleti pályaudvarhoz közeli munkaterületre. A lovarda átépítésére az állam eddig közel hárommilliárd forintot adott, de nem csak ebből jut Orbán Győzőéknek, akik több más, szintén közpénzből finanszírozott építkezéshez is beszállítanak – írja legfrissebb számában a Magyar Narancs.

fotó: Bagyinszki Dániel / Magyar Narancs

Ebből kiderül: a miniszterelnök apjához köthető Dolomit Kőbányászati Kft. 2010-ben még „csak” egymilliárd, 2015-ben már 3,2 milliárd forint árbevételt termelt.

A kormányfő öccse tulajdonában levő Nehéz Kő Kft. pedig 467 millió forintról 1,6 milliárdra tornázta fel a bevételét.

A família cégeinek állami megrendeléseit nem könnyű követni, mivel csak a közbeszerzéseket elnyert építési vállalatok beszállítóiként jelennek meg – teszi hozzá a lap, amely úgy tudja: a Nemzeti Lovarda és a 8-as út felújításánál is feltűnik az Orbán-család.

 

Valódi Hírek