Meghalt Pásztor Albert

62 éves korában meghalt Pásztor Albert nyugállományú rendőr ezredes, jogász, egykori miskolci rendőrfőkapitány.

Pásztor Albert 2000-től tíz éven át volt Miskolc rendőrfőkapitánya, majd 2014-ben a baloldali pártok közös miskolci polgármester-jelöltjeként indult, de pár százalékkal kikapott a fideszes Kriza Ákostól.

Pásztor akkor került a támadások kereszttüzébe, amikor 2009-ben, még miskolci rendőrfőkapitányként így számolt be a tapasztalatairól:

“Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.”

Az Indexnek nyilatkozva később hozzátette:

“Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet.”

A miskolci Északhírnök hírportál úgy emlékszik meg róla:

“Átlag feletti teljesítményével és példamutató, következetes vezetői magatartásával jelentősen hozzájárult, hogy a bűnügyi és közbiztonsági helyzet folyamatosan javult, országosan pedig több év óta kiemelkedő eredményeket értek el.

2011-ben Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése PRO URBE díjjal míg a Miskolci Egyetem Érdemérmével tüntetik ki, rendőrvezetői teljesítményéért.”

Nyugodjon békében!