Kevés kínosabb videót láttál annál, mint amiben Geszti Péter a Mária Rádiót reklámozza

A katolikus Mária Rádió egyszázalékos kampányának lett a reklámarca az ismert rapper és médiaceleb, Geszti Péter.

Geszti korábban az SZDSZ kampányainak ötletgazdája volt, ám újabban inkább a Fideszhez dörgölőzik: évi 6 millióért dolgozik Andy Vajna felkérésére a Filmalap marketingeseként, ráadásul a Filmalaptól még 7,5 millió forintot is kapott a Folyékony arany című készülő filmjéhez (ő a producer).

Geszti most a Mária Rádió kampányába szállt be, de hogyan!

Idézzük:

„Hogy a Mária Rádió mennyire tudja megtestesíteni a katolikus vallásnak az összes szépségét, azt néha leellenőrzöm, amikor ráhallgatok. (…)

És azt gondolom, hogy az a fajta kulturális sokszínűség, ami igazából szerintem Magyarország erőssége, az ebben az értelemben megjelenik egy ilyen rádióban is. Más rádiókon más felvételek, más beszélgetések, más ideológiák hallhatók.

Ami itt megy, az megbízhatóan hozza ugyanazt. Ezért meg lehet benne bízni és valószínűleg sokan bele is tudnak kapaszkodni. Már ami a hitüket illeti, vagy éppenséggel, ha szórakozni akarnak. Én azt gondolom, hogy egy ilyen rádiónak van helye. Persze sok más rádiónak is, de ha már itt vagyok, akkor azt tudom mondani, hogy hajrá!”

Valódi Hírek