“Aranyos volt, de a süteményből nem evett” – megszólalt Bözsi néni az Orbán-látogatás után

Orbán Viktor után a HVG stábja is meglátogatta a nagygéci Bözsi nénit, aki olyan részleteket is elárult a miniszterelnöki vizitről, amelyek kimaradtak Orbán elhíresült videójából.

Ez az a rövidfilm, amiben Orbán köszön a malacoknak, ígéretet tesz, hogy ha a helyzet engedi, év végén személyesen emeli meg a nyugdíjakat, és bólogat arra a hazugságra, hogy “Gyurcsán” elvette a 13. havi járandóságot.

“Gondolom, mondták neki, hogy van itt egy falu, a megmaradás temploma, meg egy néni, aki egyedül van a faluban – magyarázta özvegy Csúcs Imréné, miért járhatott nála Orbán, bár megjegyezte: lakik Nagygécen más is, csak éppen ő van a központban.

Bözsi néni elárulta azt is:

“Orbán egyik embere a csengeri uszoda átadója előtti nap kereste fel, hogy másnap meglátogatná a miniszterelnök. Mondtam, ha meglátogat, szívesen veszem, jöjjön, ha kedve van.”

A kormányfő egy órát maradt, a csengeri ünnepség után már nem kért a neki kínált süteményből és üdítőből. “Nagyon közvetlen volt, nem kényes. Ezt abból állapítottam meg, hogy mikor mondtam, leült a konyhában és a szobában is, megnézett mindent.”

És nem csak megtekintett, mesélt is a snájdig Orbán Viktor, elmondta például Bözsi néninek, hogyan segített apósának a birkáknál abrakolni meg etetni, sőt, még egy tanácsot is adott, hogyan kell a vályogházat megvédeni az egerektől, vakondoktól. “Le kell rácsolni az alapokat” – mondta Orbán,

akinek elmondása szerint szintén van vályogháza.

Ami a 13. havi nyugdíjat illeti, Bözsi néni elárulta, hogy a vizit után mondták neki az asszonyok, hogy már “visszareagált rá a Gyurcsány, hogy a Bözsi néni nem jól tudja, nem ő vette el a 13. havi nyugdíjat, hanem Bajnai és a miniszterelnöknek fel kellett volna világosítani”. De

“mindegy, elvették, ez igaz”

– összegzett az idős asszony. Azt már nem tette hozzá, hogy Orbánnak 7 éve lett volna rá, hogy visszaadja. Nem tette.

A HVG riportjából egy egészen szürreális település képe rajzolódik ki.

Nagygécen nincs se vezetékes víz, se csatorna, se bolt bolt, posta, se busz, van viszont egy félmilliárd forintnyi uniós támogatásból kialakított emlékhely, amelyet Bayer Zsolt ötlete nyomán és mások mellett Makovecz Imre tervei alapján építettek meg.

Makovecz álmodta meg azt a kilátótornyot, amelyből tág panoráma nyílik “az elcsatolt nemzetrészekre”.

A semmi közepén díszelgő népies-hazafias Disneylandbe belefért egy 4D-s mozi is, ahol rövid animációs filmeket vetítenek, ha ezt három látogatónál több kéri.