A hiperagresszív, állandóan támadó viselkedés a Fidesz lételeme

Ahogy arról a Nyugati Fény is részletesen beszámolt: a szervezők fizikailag bántalmazták a 444 újságíróját egy XI. kerületi fideszes fórumon. A Fidesz az incidens után bocsánatkérés helyett azonnal támadó-vádaskodó stílusra váltott és mindent tagad. Most megszólalt a 444.hu főszerkesztője, Uj Péter is, őt idézzük:

“Hazugsággal és provokációval vádolja kolléganőnket, Halász Júliát és a 444-et a Fidesz XI. kerületi szervezete a Fidesz központi sajtóosztályának emailcíméről érkezett közleményben.

Mérhetetlenül arrogáns, cinikus szöveg.

Az persze nem meglepő, hogy a Fidesz ehhez a kommunikációs taktikához nyúl, nem először teszi. De itt mégiscsak arról volt szó, hogy egy hölgyet lökdösött és fenyegetett egy megtermett úr, erőszakkal elvette a telefonját. (Többen is rángatták Halász Júliát, de ezekben a részletekben most ne merüljünk el, mindent leírtunk korábbi cikkünkben, amelynek minden állítása pontos és igaz.)

Erre nem valami olyan válasz érkezik, hogy „bocs, valaki hülye volt”, nem valami „sajnáljuk, és haladéktalanul kivizsgáljuk”, hanem provokátorozás, vádaskodás, műfelháborodás.

Ez a hiperagresszív, állandóan támadó viselkedés a Fidesz lételemévé vált, nem is képes már máshogyan szólni vélt vagy választott ellenfeleihez, sőt a saját híveiken kívül szinte senkihez. Kész csoda, hogy a migránsok és Soros György ezekből valahogy kimaradt.

Nem baj, a pártkommunikáció meghosszabbított keze, a házi sajtó majd teszi a dolgát.

A csípőből tagadás–visszatámadás taktikája szépen megfigyelhető minden nagyobb politikai botrányban Schmitt Pál „bulvárkacsa” plágiumügyétől egészen a CEU-törvényig. Az mégis megdöbbentő – hogy a sajtóközlemények nyelvi világától ne menjünk messzire –, hogy egy ilyen védhetetlen, végtelenül kisszerű ügyben is képesek bevetni ezt az alattomos taktikát.”

Uj Péter teljes cikke itt található.