Orbán találta ki, hogy a gyerekek lövöldözzenek iskolaidőben

Orbán Viktornak Skandináviában tetszett meg, hogy a lakosság jelentős hányada használ rendszeresen lőfegyvert, jár lőgyakorlatokra.

A miniszterelnök állítólag ebből azt a következtetést vonta le, hogy az északi államok lakói adott esetben

sikeresebben tudnák megvédeni az országhatárokat

– értesült a 24.hu.

Orbán népes és készséges szolgahada már neki is állt teljesíteni a kívánságot, elkezdődött a budapesti lőtér-építési program előkészítése. A portál információja szerint Pesti Imre kormánymegbízott, a budapesti kormányhivatal vezetője

sorban hívja be a fővárosi kerületek polgármestereit személyes megbeszélésre.

A találkozók célja, hogy feltárják, az adott kerületben milyen ingatlanokat hasznosíthatnak leggyorsabban a program keretében.

Fotó: MTI

Tavaly decemberben jelentette be Lázár János miniszter, hogy a kormány

22 milliárd forintból 197 lőtér rekonstrukcióját illetve kiépítését finanszírozza majd országszerte.

Három év múlva minden járásban legalább egy pályának kell majd működnie.

A tervek szerint egy szabványos lőtér három 50 méteres és két 100 méteres pályából áll majd, ahol a lövészek kiskaliberű fegyvereket használhatnak.

Mint megírtuk, a kormány korábban arról is koncepciót készített, hogy az iskolai keret-tantervekbe is kerüljön be a lövészet.

Valódi Hírek