Leleplező fotó: Kubatov embere az egyik NVI-s kopasz verőlegény

A Fradi egy éve állítja, hogy a biztonsági cégüknek semmi köze sincs a kopaszokhoz, akik tavaly februárban felsorakoztak a Nemzeti Választási Irodában, megakadályozva Nyakó Istvánt, hogy népszavazást kezdeményezzen a vasárnapi boltzár ügyében.

Igen ám, de egyikük a Frady Security mellényében ott állt Kubatov Gábor mögött, amikor a Fradi vízilabda csapata április 5-én megnyerte Euro Kupa döntőjét. A Fradi Média felvételén az is jól látszik, hogy a Fidesz alelnöke pont előtte osztja ki az érmeket a győztes játékosoknak:

Tavaly felvetődött, hogy a népszavazási mappákat lengető erőemberek valójában Kubatov Gáborhoz kötődnek, mivel a Fidesznek nagyon rosszul jött volna a népszavazás. A botrány után még képek is kerültek elő arról, ahogy közülük ketten a Fradi Security mellényében feszítenek egy kézilabda-mérkőzésen.

De a Fradi mindent tagadott.

Kubatov titkára a botrány után az Indexnek azt mondta, megvizsgálták, és bizonyossá vált, hogy választási irodánál ott lévők közül

senki sem tagja sem a biztonsági cégnek, sem más fradis vállalkozásnak.

Mint megírtuk, a Fővárosi Törvényszék múlt csütörtökön elutasította Nyakó feljelentését, amit a Nemzeti Választási Irodánál történtek miatt tett. Az ügyben a rendőrség sem a kopaszokat, sem Kubatov Gábort nem hallgatta ki.

(444 nyomán, címlapkép: nemzetisport.hu)

Valódi Hírek