Szabó Zsófi: Nem szoktam főzni, inkább étterembe járunk!

Mindössze öt-hat évvel ezelőtt, egy tévéműsor kedvéért állt a tűzhely elé először Szabó Zsófi, aki ugyan szeret enni, de főzni kevésbé.

A színésznő ezúttal Wossala Rozina új műsorában, a Profi a konyhámban címűben próbál meg remekelni a tűzhely mellett, ám az előzetes szerint azért akadnak gondjai a fakanálforgatással.

fotó: comment blog

– Édesanyám mindig főzött nekünk otthon. Kilenc éves korom óta a színpadon vagyok, dolgozom. Iskolába jártam, lovagoltam, este pedig színház volt, így nem voltam az a kislány, aki az anyukája mellett áll a tűzhelynél és azt figyeli, hogy mit hogyan kell csinálni – mesélte a Borsnak Szabó Zsófi, aki már a felkéréstől is megijedt, hogy egy műsorban főznie kell majd.

„Szerintem a rendszeres főzéshez pontos időbeosztás szükséges, egy jó étel elkészítése 3–4 óra is lehet.

Nekünk nagyon más az életritmusunk, nincs tömött hűtőnk, amiből bármikor elő tudnék szedni valamit, hogy gyorsan főzzek egy fogást.

Inkább étterembe járó pár vagyunk

– mondta a lapnak a színésznő.

Valódi Hírek