Botrány: Hemzsegtek a fideszes nevek Tarsoly Csaba híváslistáján

Rengeteg fideszes név szerepelt Tarsoly Csaba telefonos híváslistáján – derül ki Kasnyik Márton tényfeltáró könyvéből, amelyet tegnap mutattak be a Budapesti Könyvfesztiválon.

Az eseményén számos Quaestor-károsult is részt vett. Ők egyebek mellett

„Nemzeti korrupció” és „Állítsátok meg a maffiát!” feliratú táblákkal

vonultak fel a Millenáris kertben tartott összejövetelen.

Uj Péter, a 444 főszerkesztője szerint pénzügyi körökben már a Quaestor összeomlása előtt ismert volt, hogy nagyon nincsenek rendben a dolgok a brókercégnél.

Elmondása szerint ezt közölték is vele pénzügyi területen dolgozó ismerősei. De nem tudták, hogy foghatnák meg a céget, amely még akkor is plakátkampányba kezdett, amikor szakmai körökben már rég tudták, hogy nagy a baj.

Aztán 2015-ben összeomlott a vállalat, majd elkezdődött a nyomozás, amelynek aktáit „befújta a szél” a szerkesztőség ablakán. Kasnyik Márton cikksorozatban dolgozta fel a nyomozati anyagot.

Köztudott, hogy a Quaestor jó kapcsolatot ápolt politikai szereplőkkel. Csak találgatni lehet viszont arról, hogy milyen tartalmú telefonbeszélgetéseket folytatott Tarsoly politikusokkal a Quaestor összeomlása előtti egy évben.

Tarsoly híváslistáján ugyanis számos fideszes vagy a Fideszhez köthető név szerepel.

Szijjártó Péter külügyminiszter és Borkai Zsolt győri polgármesteré mellett Papcsák Ferencé, Bánki Eriké, Demeter Erviné, Tállai Andrásé, továbbá Rogán Antal ügyvédjéé, Kosik Kristófé, és még számos figuráé a Fidesz első és második vonalából – írja Kasnyik a könyvében.

Nyugati Fény-kommentár: Teljes rendszerváltásra van szükség, minden fideszes kesztyűbábot ki kell söpörni az ügyészségről, hogy végre megtudjuk az igazságot az évszázad gazdasági bűncselekményében!

Forrás: 444

Valódi Hírek