Recseg-ropog az Orbán-rezsim, évek óta nem volt ekkora gebaszban a Fidesz

Recseg-ropog az a politikai alapvetés, amelyre Orbán Viktor az egész rendszerét felépítette: az egyre nyilvánvalóbb orosz befolyás miatt a kormány nemzeti elkötelezettsége kérdőjeleződik meg – írja Juhász Attila a 24.hu-n.

A CEU-ügy kapcsán kezdődött utcai demonstrációk rövid távon még nem fogják megrendíteni a kormány stabilitását, de

a Fidesz régóta nem volt annyira kedvezőtlen helyzetben, mint most.

Lélektani pillanat ez, amelyben egyelőre nem látszik, hogy a Fidesz miként tudja kiverekedni magát a defenzívából – véli az elemző, aki szerint

Orbán politikai stratégiájának lényege, hogy a kormányzó Fidesz „nemzetire” és „nemzetietlenre” osztja a politikai teret. Ha valaki vitatkozik a Fidesz álláspontjával, akkor szinte érvektől függetlenül a „nemzetietlen” táborba sodródik.

Az Orbán-kormánynak

egyre nehezebb nemzetinek, orosz (azaz „idegen”) befolyástól mentesnek

feltüntetni a saját politikáját, ráadásul a Fidesszel szemben nem valamiféle homályos „háttérhatalmazásról” van szó, hanem nagyon is konkrét ügyekről. A kormány 2010 óta egyre fokozódó mértékben oroszbarát politikát folytat.

A CEU és a civilek elleni hadjárat is ennek a része, nem más, mint az orosz minta másolása.

Az elmúlt időszak demonstrációinak fő jellemzője, hogy a szervezők és a résztvevők elsősorban fiatalok, akik a kormány diktatórikus intézkedései, egyre látványosabb orosz befolyása, valamit EU-ellenessége miatt tiltakoznak.

A Fidesz pedig erre válaszul (mintegy igazolva a vádakat), nem tesz mást, mint orosz mintára sorosozik – hívja fel a figyelmet Juhász Attila.

Nyugati Fény kommentár: Orosz ügyben muszáj ide illesztenünk Orbán 2007-es beszédét, mert néhány év alatt ekkora köpönyegforgatás még a Varangykirálytól is durva:

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek