Kósa akkorát hazudott, hogy majdnem bezárták az Országházat

A Fidesz frakcióvezetője a saját sajtótájékoztatóján égett egy hatalmasat. Hazugsága után kérdezni sem lehetett tőle.

Kósa Lajos a civil szervezeteket sújtó törvényről beszélt, azt állítva, hogy a jogszabály átláthatóvá teszi a működésüket. Ez eleve nem volt igaz, a civil szervezetek most is átláthatóan működnek a törvény csak megbélyegzi őket azzal, hogy kötelező lesz mindenhol feltüntetniük, hogy

„külföldről támogatott szervezetről”

van szó.

Fotó: Marjai János / MTI

De Kósa nem állt meg itt. Egy kérdésre elkezdett a Norvég Civil Alapról beszélni, amelyről azt állította, hogy szabálytalanul működött. A 444 újságírója felhívta a figyelmét, hogy az ügyészség sem talált törvénytelenséget az ügyben, amire Kósa elkezdett egy 2014-es Ernst & Young-jelentésre hivatkozni, amely állítólag szabálytalanságokat tárt fel a támogatási rendszer működésében. Az újságíró erre emlékeztette Kósát, hogy az Orbán-kormány

már három éve is hazudott az E&Y-jelentésről,

amelynek a következtetése, hogy a Norvég Civil Alap pénzeinek elosztása összességében törvényes és átlátható, amire a Fidesz frakcióvezetője elsütötte az utolsó kamuágyút, kijelentve, hogy

„az Alaptörvényben is lefektetett összeférhetetlenségi szabályokkal” áll ellentétben,

hogy olyan emberek is döntöttek a támogatásokról, akik a saját szervezeteiket is támogatták. Az újságíró erre szelíden megkérdezte, hogy ez milyen törvényt sértett, amire Kósa leintette.

Az Index újságírója ezután megpróbálta felvenni a fonalat, és visszaadni a szót a 444 munkatársának, de figyelmeztették, hogy ő sem kérdezhet, ha ragaszkodik ehhez.

Valódi Hírek