Orbán elsőként és egyedül gratulált Erdogan totális diktatúrájához az Unióból

A vitatott vasárnapi népszavazás eredményeként Recep T. Erdogan akkora hatalmat kap a kezébe, mint Kemal Atatürk óta senki Törökországban.

Mint megírtuk, Erdogan teljhatalmával élve vélhetően a halálbüntetés visszaállításával kezdi regnálásának új fejezetét, egyszersmind sorompóval zárva le a másik utat, amely az Európai Unióba vezethette volna országát.

Donald Trump amerikai elnök, ahogy az tőle várható volt, már gratulált, de az Európai Unió vezetői egyelőre mélyen hallgatnak. A referendummal kapcsolatban csak az Európa Tanács és az EBESZ aggályai voltak hallhatóak a kontinens civilizáltabb felén.

Ehhez képest a közszolgálati hírszolgáltatónak csúfolt MTI ugyan nem hozta a hírt, a Magyar Nemzet azonban kiszúrta, hogy a török hírügynökség már a szavazás napján megírta:

Orbán Viktor is köszöntötte Erdogant,

mindjárt másik példaképe, az azeri despota,

llham Aliyev után,

aki telefonon és írásban is gratulált a kényúrnak. Aztán Orbán mellett a fehérorosz diktátor

Alexander Lukasenko

is elküldte hétfőn szívhez szóló szép üzenetét Törökországba.

Szintén gratulált még Mahmúd Abbász palesztin elnök és a katari emír is. De Orbánon kívül

más EU-s vezető nem köszöntötte a török elnököt.

Szijjártó Péter külügyminiszter a török népszavazásról csak annyit hazudott, hogy „a magyaroknak tiszteletben kell tartani az eredményt”.

Valódi Hírek