Békés háborúval kell megdönteni Orbán rezsimjét

Ha a jelenlegi választási rendszert nem tudjuk megváltoztatni kívülről, akkor el kell érni, hogy az ellenzéki pártok nagykoalícióban induljanak.

Egy népi mozgalom egy éven belül képes lesz megdönteni Orbán Viktor rendszerét – írja a Tumblren Varga Gergely aktivista az elmúlt hetek budapesti tüntetéssorozatáról. Szerinte a tüntetésekre tömegbázist kell alapítani nem csak a fővárosban, hanem az egész országban, a NER-t bedönteni pedig csak ezzel a népi mozgalommal, a szerb OTPOR-hoz hasonló

„békés háborúval” lehet,

amely „egy szimbólum, egy jelszó és egy cél érdekében” összefogja nem csak a mostani tüntetést, hanem az ellenállás eddigi formáit is.

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Ez a cél lehetne a választási rendszer megváltoztatása, amelyről a Vargával együtt a Sándor -palota festékkel dobálásáért közmunkára ítélt aktivista, Gulyás Márton beszélt szombaton a Szabadság téren.

Varga a Fidesz mellett nyomást gyakorolna az ellenzékre is,

ha ugyanis a jelenlegi választási rendszert nem lehet megváltoztatni kívülről, akkor „el kell érni, hogy az ellenzéki pártok nagykoalícióban induljanak egy széles körben elfogadható jelölt mögött, akiknek az a deklarált célja, hogy a NER-t lebontsák, a felelősöket elszámoltassák és egy tiszta rendszerben egy új választást írjanak ki”.

Mindez – fűzi hozzá – nem működhet úgy, hogy Budapestről megmondják az egész országnak, hogy mi történjen. Országszerte aktivistákra van szükség, akik felkarolják a helyi ügyeket. És eközben persze

mindenki le lesz Soros-ügynöközve,

de előbb utóbb ki fog derülni, hogy ez hamis vád. Egy egész generáció nem lehet ügynök, ugye – zárja Varga a bejegyzését a Tumblren.

(Az OTPOR-t szerb fiatalok alapították 1998-ban a Milosevics-rezsim megdöntése volt a céljuk. Ezt a folyamatos hatósági üldöztetés ellenére 2000. október 5-én elérték. Az OTPOR szó ellenállást jelent. A mozgalom jelképe egy ökölbe szorított kéz – a szerk.)

(24.hu nyomán)

Valódi Hírek