Ezt nem hiszed el: Nincs üzemeltetője a Duna Arénának a vizes VB idejére

Ugyanis az égvilágon senki sem jelentkezett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. pályázatára.

Márpedig, ha nem oldódik meg a kínos helyzet, akkor nem lehet megrendezni a világbajnokságot. Üzemeltető nincs, csak káosz van – írja a Népszava.

A Közbeszerzési Értesítő szerint azért volt sikertelen a pályáztatás, mert túl sokat kértek a jelentkezők az üzemeltetési feladatok ellátásáért.

Muszbek Mihály szakközgazdász úgy értékelte a helyzetet, hogy nincs is mit csodálkozni ezen, hiszen ilyen feladatot senki sem vállal el három hétre, ezen csak bukni lehet. Ez a munka még jelentősen túlárazva is

hatalmas kockázat, kifejezett szívás.

Az uszoda üzemeltetése rendkívül összetett feladat, amit csak olyan cég tud megfelelő színvonalon ellátni, amelyik jelentős gyakorlattal rendelkezik e téren.

Fotó forrása: 444

Kiváltképp egy vizes-világbajnokság alatt, amikor a világ összes valamire való médiuma a helyszínen lesz és nagyító alatt figyeli az eseményt – mondja a szakember, aki szerint végképp érthetetlen,

miért három hónappal a vb előtt kezdenek el üzemeltetőt keresni,

ahogy az is a káoszra utal, miért szerepel a pályázati kiírásban az őrzés-védelemmel kapcsolatos biztonsági feladatok ellátása, amikor azt a kormány közeli Valton-Sec Kft. nyerte el közel 250 millió forintért.

A 24.hu értesülése szerint eredendően a Budapesti Gyógyfürdők Zrt. lett kijelölve a feladatra, de ők nem vállalták.

Valódi Hírek