A CEU-törvény elleni tiltakozásul elhagyja Magyarországot a tiszteletbeli konzul

Mall Hellam 23 év után mond le a tisztségéről.

Elhagyja Magyarországot Mall Hellam, Észtország tiszteletbeli konzulja – írja a Népszava. Hellam 23 év után áll fel a konzuli székből tiltakozásul, az Orbán-kormány CEU elleni fellépése és az egyetem működését Magyarországon ellehetetlenítő  törvény miatt.

A politikus úgy nyilatkozott,  személyes döntésről volt szó, amelynek a meghozatalában a CEU elleni magyar kormányzati hadjárat mellett az is szerepet játszott, hogy már jó ideje kritikusan szemléli a magyar jogállam sorsának alakulását, és aggódva figyelte a civil szervezetek elleni hisztériakeltést is.

Kép forrása: Népszava

Ami a civil szervezetek elleni fellépést és a nemrég benyújtott törvényt illeti, Hellam szerint Magyarország kezd nagyon hasonlítani Oroszországra.

 Ott is úgy nevezik azokat a szervezeteket, amelyek külföldről pénzt kapnak, hogy külföldi ügynök

– emlékeztet.

A magyar–észt viszony 2014-ben soha nem látott mélypontra süllyedt az Orbán-kormány döntésével arról, hogy bezárják Magyarország tallinni nagykövetségét. Ez nem csak azért volt enyhén szólva sértő gesztus, mert egy EU-tagország nem engedheti meg magának, hogy ne a legfelsőbb szinten tartson fenn kapcsolatot egy másikkal, hanem az egymáshoz sok szállal kötődő észt és magyar kultúra miatt is. Észtországban máig kötelező olvasmány a Pál utcai fiúk.

Valódi Hírek