Videó: A vörösiszap áldozataitól követeli a modemet az UPC

Hét évvel a katasztrófa után 65 ezer forintot akar a cég.

Ha nyolc napon belül nem fizet, a követelést átadják a behajtó cégnek – fenyegette meg az erről szóló levél tanúsága szerint az UPC DTH S.à r.l. azt a kolontári férfit, a vörösiszap-katasztrófa egyik áldozatát, akitől egy modem miatt most 65 ezer forintot követel a szolgáltató. A cég – derül ki az ATV videójából – annak ellenére nem áll el a követeléstől, hogy a férfi a modemmel együtt a házát is elveszítette a hét évvel ezelőtt, 2010. október 4-én bekövetkező katasztrófában.

A férfi nevén két modem is van. A másik az édesanyjáé. aki egyike volt a katasztrófa tíz halottjának, mert már nem tudott elmenekülni, amikor jött a mindent elborító vörösiszap.

Az UPC ezt a modemet is szeretné visszakapni.

Valódi Hírek