720 millió helyett 4,5 millió forinttal szúrta ki Presser Gábor szemét Kanye West

Az eredetileg kért 720 millió forintnak megfelelő összeg töredékével, 4,5  millió forinttal kell megelégednie Presser Gábornak azután, hogy beperelte Kanye Westet az Omega dalának, a  Gyöngyhajú lánynak az engedély nélküli felhasználásáért – írta a New York Postra hivatkozva a Blikk.

A magyar zenész és dalszerző azután indította el a pert, hogy Kanye West csak 10 ezer dollárt akart adni azután hogy a Gyöngyhajú lány egyik 85 másodperces részletét felhasználta a New West Slaves című dalában. Bár két és félmillió dollárt kért, végül csak százezret (átszámítva 29 millió forintnak megfelelő összeget) kapott, amely ráadásul

négy nagy részletre oszlik.

A felét, a kiadó, a Hungaroton kapja, a második felét pedig még két részre kell vágni: ebből az egyiket a két dalszerző, Presser Gábor és Adamis Anna kapja, a másikat pedig az Omega zenészei. Presser markát így hozzávetőlegesen 4,5 forint üti.

Presser Gábor
Forrás: nol.hu

A Blikknek őt nem, az Omega énekesét, Kóbor Jánost viszont sikerült megszólaltatnia. Kóbor azt mondta, ez a számítás fedi a realitást, azért sem hitte, hogy ennél több lehet benne, mert károkozás nem történt, nem változtattak a dalon nem változtattak. Elárulta azt is, hogy Presser nem szólt a zenekarnak arról, hogy kevésnek érzi Kanye West első, tízezer dollárról szóló ajánlatát.

Valódi Hírek