„A gyerekek sem bírják” – a buszsofőrök is kiakadtak az embertelen Volán-intézkedésre

Nem volt kegyelem. Aki miatt egy több órán tartó úton a busz megállt, hogy az illető kimenjen a WC-re, azt egyszerűen hátra kellett hagyni a pihenőhelyen.

Szerencsére csak egy napon át volt hatályban az egyik Volán-társaságnál az a rendelet, amely szerint ha egy valakinek egy órákig tartó úton ki kellene mennie a mellékhelyiségbe, a busz a pihenő után az illetőt már nem viheti tovább – írja az atv honlapja A rendelettel a közlekedési társaság egyik zalaegerszegi vezetője állt elő, megtiltva a budapesti járatok sofőrjeinek, hogy megálljanak a pihenőhelyekeken.

Az atv kérdésére több utazó is az „embertelen”, illetve az „elviselhetetlen” jelzővel ítélte el a rendeletet, amely főleg az időseket és a gyerekeket sújtotta vagy sújthatta volna.

Lázongtak a buszsofőrök is, akik nyilván tisztában voltak azzal, hogy az érintett járatokon őket fogják szidni a megállás nélküli út miatt.

A televíziónak küldött levelében a közlekedési társaság azzal védekezett, hogy a rendeletet azért hozták, mert a menetrendet be kell tartani. Ennek ellenére – tették hozzá – az intézkedést a negatív visszhang miatt már a hatályba lépése napján felfüggesztették, szóval a buszok újra megállnak a kijelölt pihenőhelyeken, és senkit nem hagynak hátra.

Valódi Hírek