Nem tud elszámolni a hívek pénzével a pécsi püspök egyik kedvenc papja, ki is rúgták

Azonnali hatállyal felmentette a mohácsi plébánost a napokban Udvardy György,  a Pécsi Egyházmegye főpásztora – írja Facebook-oldalán a Dunántúli Napló volt újságírói által alapított Szabad Pécs.

Úgy tudják, a mostani esetnek elsősorban gazdasági oka van, nem megerősített, nem hivatalos, de megbízható forrásból származó információik szerint egy, az egyházmegye által elrendelt belső vizsgálat során derült az ki, hogy

a plébános nem tud elszámolni minden egyes forinttal, amit a plébánia kezelt.

Az eset nem csak amiatt keltett megütközést a hírről értesülő hívekben, és egyházi körökben, mert nemrégiben mentettek fel egy másik baranyai papot a Pécsi Egyházmegyében, de amiatt is, mert a hírek szerint a 41 éves mohácsi plébános a pécsi püspök egyik kedvenc papja, és a hívek körében is kifejezetten népszerű volt.

Az atya ma már nem szerepel a Pécsi Egyházmegye aktív papjainak listáján, internetes keresővel pedig azt találjuk, hogy a mohácsi plébánia weblapjának a plébánosról szóló oldala már nem elérhető. Ezzel szemben azonban néhány napja még a volt mohácsi plébános neve és fotója volt feltüntetve a plébánia honlapján.

A Szabad Pécs az ügyben megkereste a Pécsi Egyházmegyét, azt firtatva, mi a hivatalos indoka a pap azonnali felmentésének, mennyi pénz tűnt el pontosan, tettek-e feljelentést, s hogyan tudják majd pótolni a hiányzó összeget. Az egyházmegye válaszában nem cáfolta a lap értesülését, így azt sem, hogy gazdasági ok áll a felmentés hátterében. A Szabad Pécsnek azt írták, hogy a ügyben folyamatban van az előzetes vizsgálat, s annak lezárultáig nem áll módjukban további információkat adni.

Valódi Hírek