Elkúrták Balog műtétjét, de ő továbbra is dicséri a magyar egészségügyet (+ videó)

Az emberek 56 százaléka szerint az Orbán-kormány felelős az egészségügy gyalázatos állapotáért, de Balog Zoltán konokul kitart amellett, hogy most jobb a helyzet.

A miniszter a Fidesz-barát TV2-nek adott interjút.

Azurák Csaba megkérdezte Balogot, mit gondol arról a friss kutatásáról, amely szerint tízből hét magyar elégedetlen a közegészségügy állapotával.

Balog ekképp vágta ki a rezet:

„Ezekben az ügyekben fontos, hogy honnan indultunk, hova jutottunk, és merre szeretnénk továbbmenni.

Minden említett ügyben ma jobb a helyzet, mint a kormányzásunk előtt volt”

– állította a miniszter, akinek eszerint jócskán eltér véleménye a magyar többségétől: az említett felmérés szerint az emberek 56 százaléka szerint az Orbán-kormány felelős a helyzetért.

Balog egy ponton azonban váratlanul kritikus tónusra váltott, és kerek perec kimondta:

„Vannak helyzetek, amikor én sem vagyok elégedett a magyar egészségüggyel.” És mondott is legott egy ilyen helyzetet:

„Amikor miniszterként rajtam végeztek egy apró műtétet, aztán elrontották… én sem voltam boldog ettől természetesen.”

De Balog gyorsan megvilágította az érem szerinte másik oldalát is: „Gyakorlatilag nem volt olyan kórház Magyarországon, ahol az elmúlt öt-hat évben ne lett volna valamilyen fejlesztés.”

Videó:

Valódi Hírek