Közpénz nem számít: A Rolling Stones-szal nyitnák meg a vizes vb-t!

Kilencven perces gigashow-val indítanák  a budapesti vizes vb-t a közpénzzel igen bőkezűen bánó szervezők. A hacacáréra 3,5 milliárd forintnyi közpénzt szánnak, a legnagyobb attrakció pedig a világ legdrágább zenekara, a Rolling Stones fellépése lenne – értesült az Index.

Ez annyira nem vicc, hogy a hírportál információi szerint már

javában zajlanak a tárgyalások a menedzsmenttel,

és állítólag nem is állnak rosszul. Mindezt két, egymástól független forrás is megerősítette.

A meredek ötlet állítólagos előzménye, hogy a nemzetközi tévétársaságok jelezték a 6 milliárd (!) nézővel kalkuláló szervezőknek, hogy nem, csak vagy csak erősen kivonatolva közvetítenék az eseményt – ha viszont a Rolling Stones-t is bedobnánk, talán más lenne a leányzó fekvése. Az Index megtudta: A CNN például jelezte, hogy  akár közvetítene is e megnyitóról, ha fizetnének neki

200 milliót.

A show helyszínét még nem sikerült kitalálni, azt rebesgetik, hogy esetleg a dunai helyszínen is változtatni kell, mert egy nagyszabású rockkoncert a vízen felvet néhány problémát.

A Rolling Stones a világ legdrágább zenekara, amely a fellelhető források szerint 1,5 millió dollártól (430 millió forint) vállal fellépéseket, de az ár nagyban függ a rendezvény típusától. Például ha valaki az esküvőjén akar velük jaszkarizni, akkor ennek a többszörösét is elkérhetik.

A vizes vb nyitóshow-ján való megjelenésük valahol a két véglet között lehet, azaz rendelkezésre álló kétmilliárdos művészeti lebonyolításba simán belefér.

A vb szórakoztató rendezvényeire jelen állás szerint összesen nettó 6 milliárd adóforintot tapsikolnak el, az ugyancsak pazar költségvetésű zárórendezvény mellett van még a szeretetcsomagban ugyanis még egy

2 milliárdból tervezett

FINA Market Street nevű vizes fesztivál és piac is, részben a szponzorok számára, részben a nagyközönség kedvéért, két helyszínen, a Dagály strandon és a Margitszigeten.

A sportesemény teljes költségét pillanatnyilag 100 milliárd forint körüli összegre taksálják, de most, hogy a cikk végére értünk, nyilván már ez sem annyi.

(címlapkép: Billboard)

Valódi Hírek