Azonosították a londoni merénylőt, a támadást az Iszlám Állam vállalta magára

Egy terrorista szerdán megpróbálta megzavarni a demokráciát, a támadót a szélsőséges iszlám ideológia inspirálta – mondta Theresa May miniszterelnök a londoni terrortámadásra reagálva.

Mint ismeretes, szerdán egy ismeretlen egy nagyobb járművel végigszáguldott a parlament épületéhez vezető Westminster-hídon, ahol három embert halálra gázolt, és még többeket elütött.

Ezután nekihajtott a parlament kerítésének, és a kocsijából kipattanva halálra késelt egy rendőrt, a 48 éves Keith Palmert, aki 15 éve szolgált a londoni városi rendőrségnél. A támadót agyonlőtték.

A terrorcselekményben többtucatnyian megsérültek, közülük

12 brit,
három francia,
két román,
négy dél-koreai,
egy német,
egy kínai,
egy ír,
egy olasz
egy ember pedig görög állampolgár.

May szerint a támadót ismerte a titkosszolgálat, néhány évvel ezelőtt szélsőséges terrorizmus miatt megfigyelték, de periférikus figura maradt.

Egyébként brit születésű, nem bevándorló.

Az Iszlám Állam terrorszervezet ma magára vállalta merényletet – jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító Aamák hírügynökség.

A rendőrség hat helyen tartott házkutatást és nyolc embert tartóztattak le Londonban és Birminghamben. Egyelőre azonban úgy gondolják, hogy a támadó egyedül cselekedett.

(Címlapkép: The Independent)

Valódi Hírek