Nyikorog, imbolyog, hangos, de már a miénk: bemutatták az első orosz metrószerelvényt

Tarlós István főpolgármester hétfő délelőtt útnak indította az első felújított orosz metrószerelvényt a 3-as metró vonalán – tudósított az Index.

Mint emlékeztettek, az első hatkocsis szerelvény 2017 januárjában kapta meg a típusengedélyt a magyar hatóságoktól, mára pedig lefutotta a próbaköreit. Hétfőn azonban csak hat kört ment, aztán visszagurult a remízbe. Két héten belül a következő két szerelvény is forgalomba áll.

Hétfőig összesen öt metrószerelvény érkezett meg Moszkva melletti Mityiscsiből. Az utolsó, 222. felújított metrókocsi várhatóan 2018. tavasz végére érkezik meg Budapestre.

MTI fotó

A régi kérdés, hogy új kocsikat kap-e Budapest, vagy felújítottakat, az átadón is előkerült. A helyzetet Bíró Endre, a Metróért Egyesület szakértője tisztázta: ő 1-2 százalékra tette a szerelvényben az eredeti alkotórészek arányát.

A helyszínt bejáró indexesek a próbakör után a következő szubjektív megállapításokat tették:

A klímát helyettesítő a ventilátor teljes fordulaton egy csendesebb porszívó hangján zúgott, de rendesen nyomta befelé a friss levegőt. Miután visszavettek fordulatból, a szellőző hangja

belesimult a metró kissé érdes menethangjába.

Lehet, hogy a felújítatlan pálya teszi, de az új szerelvény közel sem úgy suhan, mint az Alstom szerelvények a 4-es metró vonalán.

Inkább kissé nyikorogva, enyhén imbolyogva nyeli a kilométereket.

„Utazási élményben ez kábé olyasmi érzés, mint amikor az ember átül egy új Hondából a nagypapa tetőtől talpig felújított, korszerűsített és kissé megpimpelt Moszkvicsába” – összegeztek.

Valódi Hírek