Megint lecsicskázta a Jobbikot a Fidesz

„Ha a gazda rendel, a csicska teljesít” – ezt bírta írni hétfőn kiadott nyilatkozatában a Fidesz-frakció, annak apropóján, hogy a Jobbik is ötpárti egyeztetést kér a büntetőeljárási törvény módosításáról.

Ez az a tervezet, amely lehetővé tenné, hogy a hatóságok bárkit lehallgassanak. (bővebben itt)

Az ügyről beszámoló mno.hu így írt a módosításról:

Már a bűncselekmény elkövetésének legkisebb gyanújára sem lesz szükség ahhoz, hogy valakit lehallgassanak,

hogy titkos megfigyelés célpontjává váljon, vagy hogy tudta nélkül felbontsák és elolvassák a leveleit, távollétében átkutassák a lakását, kocsiját.

A Fidesz szerint a Jobbik nem azért támadja a tervezetet, mert tart attól, hogy a kormány totális kontrollra tesz szert, hanem mert Simicska Lajos erre utasította őket. Legalábbis ez derül ki a közleményből, amely szerint

„a Jobbik szolgai módon folytatja a Simicska-lap hazugságait, annak ellenére, hogy az Igazságügyi Minisztérium már egyértelművé tette: továbbra is csak bűncselekmény gyanúja alapján lehet majd lehallgatni valakit.”

A múlt héten Orbán Viktor csicskázta le a parlamentben Vona Gábort – úgy látszik, ez lesz az új Fidesz-stílus.

Valódi Hírek