Pintér Sándorról akartak iratokat csempészni külföldre

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden Budapesten elfogták J. Róbert 58 éves debreceni lakost.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy korábban egy ügyvédet próbált meg rábírni arra, hogy a házi őrizetben lévő védencét szökésre beszélje rá, és

Magyarország belügyminiszterével kapcsolatos dokumentumokat vigyen külföldre

– írja a police.hu.

A védő a kérést visszautasította, ezért őt a férfi megfenyegette. Az ügyvéd a személye ellen irányuló erőszakos fenyegetés hatására sem tett ígéretet ügyfele befolyásolására, ezért J. Róbert több millió forintot ajánlott a fogolyszökésért és a dokumentumok kiszállításáért.

A gyanúsítottnál tartott házkutatások során a bűncselekményekkel összefüggésbe hozható feljegyzéseket foglaltak le. A rendőrök a gyanúsítottat őrizetbe vették és előzetes letartóztatását indítványozták.

A kevésbé szemérmes közlések szerint J. Róbert nem más, Jakubinyi Róbert, az Egymásért Egy-másért Alapítvány 2006-ban kezdődött vesztegetési ügyének egyik kulcsfigurája. Az alapítvány a vád szerint adófizetés nélkül hozott Ázsiából vámárut milliárdos értékben, mondván, hogy adomány, ám azok áruházak polcaira kerültek.

Az ellene folyó büntetőügyben a vád azt állítja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal jogászainak tudtával követett el bűncselekményt, és az ebből befolyó pénzt visszaosztotta a hivatal vezetőinek.

A témát a kormánysajtó zászlóshajója, a Magyar Idők is feldolgozta, a lap néhány megállapítása azonban elég különös. Mint a Heti Válasz is rámutat, nem világos például, hogy miért lenne a kormánylap szerint Pintér lejáratását célzó, „kreált dokumentumnak” nevezett anyag hihetőbb attól, ha egy szökött rab jelenteti meg a nemzetközi sajtóban, mint ha azt például egy ügyvéd teszi?

Továbbá:

miért kell egy rabnak megszöknie ehhez és magához venni a dokumentumokat digitális világunkban, amikor néhány gombnyomással eljuttattatható bármilyen irat bárhová?

Felvetődik tehát a kérdés: a hidegháborús kémfilmek hangulatát idéző krimi vajon arra akar felkészíteni, hogy valamilyen leleplező cikk várható hamarosan a világsajtóban?

Valódi Hírek