New York Times: Meddig tűri még Orbán jogsértéseit az EU?

Újabb mélypontra jutott Magyarország menekültekkel szembeni bánásmódja azzal, hogy a parlament a múlt héten az Európai Unió ajánlásával ellentétesen megszavazta a menedékkérők tömeges fogva tartását szögesdróttal körbevett táborokban – írja szerkesztőségi cikkében a New York Times.

A menekültügyi törvény ilyen értelmű megváltoztatásának igazolására Orbán Viktor miniszterelnök,

Donald Trump amerikai elnök nézeteit visszhangozva

“a terrorizmus trójai falovának” nevezte a menekülteket – idézi fel a NYT.

Miközben Orbán nevetség tárgyává teszi az EU értékeit, Magyarországnak nem okoz problémát elfogadni az uniós támogatást, aminek köszönhetően 2015-ben

5,6 milliárd eurót (1736 milliárd forint) kapott az ország.

Budapest kiszámított időzítéssel egy nappal az után fogadta el a módosítást, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésének állami támogatását.

A miniszterelnök nyilvánvalóan “palira veszi” az Európai Uniót, de vajon mikor lesz az EU-nak bátorsága fellépni az ilyen politika ellen, és az uniós alapértékek megtagadásának eltűrése mely ponton teszi értelmetlenné a közösséget? – tette fel a kérdést a lap.

(HVG nyomán, címlapfotó: AFP)