Szabadlábon várja jogerős ítéletét a lúgos pszichopata

A volt barátnőjét maró lúggal megcsonkító Mikola-rokon 9 évet kapott ugyan, de a bíró annak ellenére szabadlábon hagyta, hogy az ügyész az ítélet kihirdetése után azonnal indítványozta előzetes letartóztatását.

A Budai Irgalmasrendi Kórházat igazgató Bene Krisztián 2013-ban féltékenységből beinjekciózta, majd lúggal öntötte le volt szeretőjének altestét. Az áldozat csak a szerencsének köszönhetően maradt életben, egészsége soha nem áll már helyre.

Bene Krisztián – Mikola István unokaöccse – pénteken, másodfokon a korábbinál sokkal súlyosabb büntetést kapott az Ítélőtáblán.

Újabb tárgyalás követezik még, Maziné Szepesi Erzsébet bírói tanácsa azonban nem látta indokoltnak előzetesbe rakni a kiterjedt, gazdag és befolyásos rokoni körben mozgó szadistát.

A bíró érvelése szerint ezt ugyanis a férfi büntetlen előélete és együttműködése nem indokolja,

de még a házi őrizetet, sőt a lakhely-elhagyási tilalmat sem.

Még annak dacára sem, hogy az öt év felett büntetések esetében a szökés és elrejtőzés már olyan fenyegetettséget jelentenek, ami miatt a bíróságok az általános gyakorlat szerint

simán elrendelik a vádlottak előzetes letartóztatását

– hívta fel e figyelmet a Velvet.

A férfit – aki először szürreálisan enyhe büntetést, mindössze 4 év börtönt kapott – másodfokon maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés helyett már életveszélyt okozó testi sértésben, kifosztásban, magánlaksértésben, valamint okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel való visszaélésben is bűnösnek találták.

Az évtized legvisszataszítóbb bűnügyének családi-politikai összefüggéseit is feltáró cikkünket itt találjátok.