Végrehajtást rendeltek el a fideszes Simonka Györgyre

Nehéz időket él Simonka György: képviselői tiszteletdíjára végrehajtást rendeltek el, így bírósági letiltás miatt az Országgyűlés Hivatala (OH) kénytelen levonni a fizetése nagy részét, 384 ezer forintot.

527 ezer forintos nettójából így

mindössze 142 ezer forint marad a zsebében.

A legtöbbet hiányzó képviselő  85,9 millió forintos kezesség miatti fizetési kötelezettséget vallott be a januá­ri vagyonnyilatkozatában, tehát öt ciklust le kellene húznia képviselőként, hogy csak a tőketartozást törlessze, mivel ebből a fizetésből, ilyen tempóban az is eltart vagy 19 évig.

Ez annak a pernek a során derült ki, amelyet a Blikk újságírója indított a képviselőkkel szembeni jogerős végrehajtásokkal kapcsolatosan. Ennél többet azonban nem tudunk, Simonka esetében ugyanis minden további részlet titkos, azok ugyanis szerintük személyes adatnak minősülnek.

Simonkát az egyik csődbe ment cége miatt üldözik a hitelezők, a politikus ugyanis több hitelért kezességet vállalt. A fizetésén kívül csak a használt furgonját tudták elárverezni. A házát ugyanis

átjátszotta az unokahúgának, és tőle bérli vissza havi 60 ezer forintért.

A letitás a jelek szerint nem viseli meg túlságosan Simonka Györgyöt: néhány február Münchenből a Bayern–Arsenal BL-meccsről posztolt.

Mint arról beszámoltunk, Simonka egyik üzlettársát egy hete tartóztatták le.

Valódi Hírek