Breaking: 9 év börtönt kapott Mikola szadista unokaöccse

Másodfokú ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla Mikola István szadista unokaöccse, Bene Krisztián ügyében.

A korábban orvosként dolgozó szadista a vád szerint maró hatású lúggal öntötte le barátnője nemi szervét, majd szőnyegbe csavarta és magára hagyta.

A mai ítélettel súlyosították az első fokon kiszabott négy éves börtönbüntetést. Az orvost életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt mondta ki bűnösnek az ítélőtábla. Szakmájától örökre, a közügyektől 9 évre tiltották el.

Bene és ügyvédje a végsőkig tagadták a vádat, pedig minden bizonyíték ellenük szólt. A Fővárosi Ítélőtábla mai döntése másodfokú, de még mindig nem jogerős. A vádlott bejelentette, hogy a Kúriánál megfellebbezik az ítéletet, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. Bene Krisztián – az ügyészség indítványa ellenére – továbbra is szabadlábon védekezhet.

Az ügy előzményeiről ebben a cikkünkben olvashatsz részletesen.

B. Krisztián és Renner Erika. fotó: Bors

Valódi Hírek