4 és fél évet kapott a Móricz Zsigmond körtéri lövöldöző

Ötről négy és fél évre enyhítette a Fővárosi Törvényszék S. Ábel büntetését. Ő volt az, aki 2015-ben a körtéri McDonald’s-ban lövöldözött – írja az Index.

S. Ábel. Fotó: Index / Huszti István

A gyorséttermi lövöldözés vádirata szerint S. Ábel 2013 augusztusában Budapesten, a Móricz Zsigmond körtéri McDonald’s-ban több lövést adott le a mennyezetre. Személyi sérülés nem történt, a fiatalembert néhány órával később a tetthelytől néhány száz méterre,

egy egészségügyi intézmény bejáratánál fogták el.

S. Ábel 2015-ben első fokon öt évet kapott, a mostani ítélet indoklása szerint korlátozott beszámíthatósága miatt, valamint azért, mert nagyon hosszú idő telt el az első fokú ítélet óta.

A büntetés annyiban azonban súlyosabb, hogy az idejét fegyházban kell letöltenie.

S. Ábelt korábban egy másik ügyben is elítélték, a joghallgató 2010-ben eltervezte, hogy megöl 22 embert az ELTE jogi karán, majd magával is végez. Ezt végül tavaly decemberben semmisítette meg az Alkotmánybíróság.

Ezzel kapcsolatban éppen hétfőn szólalt meg S. Ábel, az írói szabadságot kérve számon. Állítása szerint senkit nem akart bántani, csupán picit

jobb az írói vénája és a fantáziája az átlagosnál.