Összeomolhat a BKV, vészesen fogynak a sofőrök

452 járművezető (ebből 353 fő buszvezető!), 248 szakmunkás és 26 mérnök hagyta ott a BKV-t 2016-ban. A társaságnak évi 1000 dolgozó pótlásáról kell gondoskodnia 2020-ig, ha ez nem sikerül, összeomolhat a cég – írja az Index a birtokába került jelentés alapján.

A konkurencia elszívja a dolgozókat: MÁV-nál és a Volánnál is 30-50 százalékkal magasabbak a fizetések, nemhogy Bécsben. Az elmúlt hetekben elterjedt a hír a budapesti buszvezetők között, hogy a bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien buszvezetőket keres az U4 metróvonal felújítása miatt forgalomba állított metrópótló buszokra.

Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke elmondta: több tucatnyi sofőr már korábban kiment Bécsbe. Néhányuk most visszajött, és a háttérben toboroz sofőröket a bécsi metrópótláshoz.

Az osztrákok három-négy éves szerződéseket kínálnak, havi 2600 eurós fizetéssel: ez az itthoni 220 ezer forintos sofőrkereset több mint háromszorosa.

A dolgozók elkeseredettek, a szakszervezetek elszántak: ha nem lesz 30 százalékos béremelés, sztrájk jön.

Valódi Hírek