Gyurcsány: A szervezett népakaratot kell Orbánékkal szembeállítani

A Millenárison tartott beszédet Gyurcsány Ferenc szombaton, a Demokratikus Koalíció kongresszusán.

A volt miniszterelnök, a DK jelenlegi elnöke közölte: „Egy évvel vagyunk a választás előtt, sorsfordító választás lesz. Az a felelősségünk, hogy romlásból virágzásba fordítsuk Magyarország ügyét, erről szól 2018.”

Hozzátette:

„mert romlás van ott, ahol a többségnek kuss a neve, ahol milliók úgy érzik, ők már nem részei a hazának,

ahol az állam arra kényszerít százezreket, hogy a minimálbérnél kevesebbért gürcöljenek, ahol a miniszterelnök etnikai homogenitásról beszél, ahol egy vidéki városban nem választanak meg egy színházigazgatót, mert a hatalomnak nem tetszik.”

Gyurcsány szerint a múlt helyett a jelenre és a jövőre kell koncentrálni. „A múltból még nem épült holnap, mert ma kell erőfeszítést tenni. Nem a múlt harcait kellene folytatni, hanem a jövőét, én ezért fogok küzdeni.” – fogalmazott.

Elmondta: Nem tartja jó ötletnek, hogy erőfeszítés nélkül, feltétel nélkül mindenki kapjon jövedelmet. Ettől még segíteni kell a bajban lévőnek.

A kétkulcsos adó mellett törve lándzsát közölte: akik félmillió forintnál többet visznek haza, segítsenek abban, hogy ez egy jobb ország legyen, ezt diktálja a társadalmi igazságosság.

A DK programját szerinte 4 egyszerű pontban lehet összefoglalni:

– Aki heti 40 órát dolgozik, az élhessen meg tisztességes bérből.
– Ha valaki ledolgozott egy életet, akkor legyen tisztességes nyugdíja.
– Aki beteg az gyógyulhasson. Ne kelljen hónapokat, éveket várni életmentő beavatkozásokra.
– Aki tanulni akar, az tanulhasson.

Gyurcsány kifejtette még: Nem Paks2-t kell építeni, hanem a megújuló energiákra kell alapozni a holnap Magyarországát.

Megátalkodott európaiak vagyunk, hiszünk az európai igazságszolgáltatásban, az európai ügyészségben.

Nem foglalkozok kisstílű, buta vitákkal, sehová nem vezető pártcsatározásokkal. – közölte.

Azokért fáj a szívem, akik esténként sírnak, mert nem lesz meg a gyereknek a szakkörre való. Azokért, akik évek óta nem voltak nyaralni. Nem felejtem el honnan jöttem, nem felejtem el a hajnali fél 5-ös ébresztőt.

–  fogalmazott, hozzátéve: Van egy közös történelmi felelősségünk, romlás helyett virágzást hozzunk Magyarországnak.

Az MSZP-ről szűkszavúan és visszafogottan nyilatkozott. Közölte: Tudomásul vettük, hogy Botka vezetésével külön listán akar indulni az MSZP. De minden választókörzetben egy jelöltnek kell indulni. A tényeket tudomásul vesszük, nincs harag, nincs sértődés, felelősség van.

Az én felelősségem, hogy képviseljem azt a félmillió embert, aki abban hisz, amikről mi beszélünk. Erről nem fogok lemondani, sem ha a jobboldalon kérik, sem ha máshol.

– tette világossá.

Végül elmondta: Örülök a Momentum megjelenésének és sikerének. Nem baj ez, nem árt ez. Lehet, hogy jobb munkára fog ösztönözni minket.

A Momentum megmutatta, mi az, amivel a hatalom meghátrálásra kényszeríthető: ez pedig a megszervezett népakarat.

 

Valódi Hírek