„Geszti Péternek örökre el kellene tűnnie a színről” – Juhász Edina kritikája a tegnapi Rapülők-koncertról

Koncertet adott pénteken Geszti Péter kilencvenes évekbeli együttese, a Rapülők. A Lángoló Gitárok blog kritikusa, Juhász Edina ott volt a Sportarénában, az ő szubjektív beszámolójának legerősebb tételeit idézzük.

„A pultnál otthonról kiszabadult családapák próbáltak udvarolni a büfés lányoknak olyan dumával, hogy Lányok, ti tudjátok egyáltalán mi az a magnókazetta?! – mégsem ezek voltak a legkínosabb momentumai a Rapülők-koncertnek, hanem a rendkívül kellemetlen Geszti Péter, akinek egy normális világban, a szexista beszólásai után tényleg örökre el kellene tűnnie a színről. (…)

Arra nem is akarok kitérni, hogy a Rapülők zenekar pályafutása mennyire volt kínos már akkor is, amikor elvileg menőnek kellett volna lenni. Arra sem, hogy a szóviccek, a kínrímek és a gagyi témák mennyire állnak közel a raphez. (…)

A korosztály inkább a 40-es, jól szituált hölgyekből-férfiakból állt, akik most aztán igazán kirúgtak a hámból és boldogan üvöltötték bele a világba a szövegeket, valamint úgy nevettek Geszti Péter kritikán aluli konferálásain, mintha az életük múlt volna rajta. (…)

MTI Fotó: Marjai János

Berobbant a színpadra három ötvenes férfi, akik pontosan úgy néztek ki, mint mikor a magukat lazának gondoló tanárok farsangra beöltöznek zenésznek. Magukra erőltetnek néhány színes, fiatalos göncöt, egy napszemüveget, ami eltakarja a szarkalábakat és a szem alatti táskákat, meg oldalra csapnak egy baseball sapkát és valahol a lelkük mélyén tényleg elhiszik, hogy ők most megfiatalodtak. (…)

Geszti Péternek sikerült lesüllyedni olyan mélységekbe, hogy az már sehol, semmilyen körülmények között nem lehet vicces. Ha Ákos női princípiumozásán egy ország akadt ki, akkor Geszti Péter kicsinyes, sunyi és mérhetetlenül szexista poénjaiért igazából tényleg ideje lenne, hogy örökre eltűnjön bármilyen süllyesztő legmélyebb bugyrába. Merthogy:

A kilencvenes években még PC poénnak számított, hogy ugye arra a nőre, akinek sok férfival volt dolga, azt mondjuk, hogy egy ribanc, míg ha egy férfinak volt sok nővel dolga, az menő. Elmondom miért van ez így.

Ha van egy lakatod, amit minden kulcs nyit, hát az nem egy túl jó lakat. De ha van egy kulcsod, ami minden lakatot nyit, na az már azért elég vagány.

Geszti Péter szerint ez egy igazán ütős poén azon a napon, amin néhány órával a koncert előtt egy nő tárgyalása zajlott, akinek egykori szerelme lúggal öntötte le a nő nemi szervét, hogy „más kulcs ne nyissa a lakatot” és kis híján belehalt a sérüléseibe, de sosem fog felépülni és teljes életet élni.

Ha pedig ez valakinek nem lett volna elég a taplóságból, akkor még meghallgathatta, ahogyan Tóth Verának is beszól. A koreográfia részeként az egyik ponton le kellett volna szakítania egy darabot az énekesnőnek Geszti ruhájából, ami csak félig jött össze, mire Geszti egy újabb humorágyút robbantott be: „Ez a nő is rég vetkőztetett pasit”- taps.”

Juhász Edina: Kínos, rendkívül kínos (Lángoló Gitárok blog)

Valódi Hírek