Bréking: Befagyasztják Budapest olimpiai költéseit, mert „nincs egység”

A Budapest 2024 Nonprofit Zrt. vezetése szerint csökkentek Magyarország esélyei az olimpiarendezésre, „felbomlott az egység”, ezért azonnali hatállyal befagyasztják Budapest olimpiai költekezéseit.

„Az elmúlt hetekben egy közös nemzeti ügyből pártpolitikai vita lett. Felbomlott a magyar olimpiát támogató politikai egység, márpedig egységes politikai és közösségi támogatás nélkül Budapestnek nincs esélye olimpiát nyerni a világ legnagyobb és leggazdagabb városai közé tartozó Párizzsal és Los Angelesszel szemben” – olvasható az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.

„Ha ez az egység nem áll helyre rövid időn belül, Budapestnek nincs esélye legyőzni Franciaország fővárosát és Amerika egyik legnagyobb városát. Mindaddig, amíg nem derül ki egyértelműen, hogy helyreállítható-e a budapesti olimpia egységes támogatottsága,

a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. felfüggeszti a megkötött szerződéseket, új megrendelést nem ad ki, és nem használja fel a pályázatra elkülönített költségvetést”

– áll a közleményben, amelyből kiderül, hogy a kétéves pályázati folyamat háromnegyede már eltelt, ugyanakkor a teljes pályázati költségvetésnek a felét kellett csak felhasználni.

A Budapest 2024 fájlalja, hogy a budapesti közgyűlés 93 százalékos többséggel megszavazta a pályázatot, most mégis sikeresen összegyűlt 266 ezer aláírás a népszavazásra.

Valódi Hírek