Kipakolt Gundel Takács: Nem adhattam a nevemet ahhoz, ami az MTVA-ban folyik!

Ahogy az elsők között megírtuk: Gundel Takács Gábor 10 éves munkaviszony után otthagyta a közszolgálatinak csúfolt, valójában kormányszolgálati csatornát.

A műsorvezető most megtörte a csendet, és az Origónak adott interjújában beszélt távozása okairól, az MTVA jelenlegi helyzetéről.

A döntése régóta érlelődött, de hirtelen hozta meg, és csak a feleségét avatta be. Azt mondja:

„Az elmúlt két évben több olyan döntés is született az MTVA-ban, amit szakmaiatlannak tartottam, amelyekkel már nem tudtam egyetérteni. Bennem folyamatosan az vetődött fel, hogy a nevemet, az arcomat, a hitelességemet, amiben 33 év munkám van, adhatom-e ezekhez a döntésekhez.

Eljött az a pillanat, amikor egyértelművé vált, hogy tovább nem.

Ha ott maradok, azzal gyakorlatilag legitimizálom mások döntéseit. Ha ezzel az én hitelességem sérül, akkor nem fogják nekem elhinni a tévénézők, amit mondok egy műsorban.”

Miután elmondta az érveit a vezetőségnek, azok értetlenkedve fogadták:

„a főnökeim csodálkoztak, nem hitték el, hogy ezért mondok fel. De nem éreztem, hogy olyan igazán meg akarnák oldani a helyzetet. Talán nekik is könnyebb egy olyan pali nélkül, akinek véleménye van”

Gundel a jövőbeli terveiről annyit mond: „Egyelőre nem szeretném sehová sem elkötelezni magam. Szabadúszóként dolgozva folytatnám azt a munkát, amit az elmúlt években, évtizedekben végeztem.”

Hozzáteszi:

„Ugyanakkor 52 éves vagyok.

Vannak már nálam fiatalabbak, szebbek, tempósabbak. Vicces, de én már nem vagyok benne abban a bizonyos 18–49 éves célcsoportban. Sokan mondták, hogy úgyis találok majd valamit – én azért óvatosabban fogalmaznék. A felmondásról szóló döntést úgy hoztam meg, hogy fogalmam sem volt arról, mi lesz velem 2017. február 17-től.”

 

Valódi Hírek