Százmilliót követel Czeizel Endre szeretője az örökségből

Négyszázmilliós vagyont hagyott hátra Czeizel Endre, amely fölött a tudós halála óta folyik a harc. Pontosabban szeretője, Dóra állt elő százmilliós örökségigénnyel – Czeizeltől született gyermekeire hivatkozva.

Czeizel Gábor szerint édesapja, mikor megkapta diagnózisát a leukémiáról, tudta, hogy menthetetlen. Orvosként tisztában volt azzal is, hogy körülbelül mennyi ideje van még hátra és élete utolsó időszakában pontosan ugyanolyan tudatosan és körültekintően élt, mint addig bármikor.

Kiszámította, mennyi ideje volt hátra. Egyetlen lehetősége volt az időnyerésre, mégpedig egy nagyon agresszív kemoterápia, amit azért próbáltak ki nála, mert nagyon jó fizikuma volt

– mesélte Gábor a Story-nak adott interjúban. Czeizel így nyert két évet, ezt tudományos könyveinek befejezésére fordította, emellett az új magzatvédő vitamint is be tudta mutatni.

Méltatlannak tartom az örökség körüli harcot – tette hozzá Gábor, akit apja egyébként szintén genetikus pályára szánt, ám a fiú végül rendezői pályára lépett.

(Story magazin / Blikk nyomán)

Valódi Hírek