Mellár Tamás: Nagyon csúnya vége lesz Orbánék politikájának

Mellár Tamás szerint a magyar gazdaságból három-öt éven belül elfogynak a közösségi források és gyorsan ki fog derülni: sem minőségben, sem mennyiségben nincs meg az a termelő tőke, ami a növekedéshez kellene. Kevesebb lesz a munkahely, több a közmunkás, még inkább elmaradunk a visegrádi országoktól is. Az élénkítéshez muszáj lesz adósságot növelni, így viszont elszaladhat a büdzsé hiánya, vagyis előbb-utóbb megszorításokat kell bevezetni.

fotó: Népszava

A neves jobboldali közgazdász a 168 Órának adott legfrissebb interjújában azt mondja:

„A nagy mennyiségű európai uniós támogatás, amit Magyarország eléget, kis hatásfokú gazdasági növekedést produkál.

A forrást ugyanis nem technikai és technológiai felzárkóztatásra, termelő beruházásokra, tőkebefektetésekre fordítják, hanem játszóterekre, városközpontokra, vadászházakra.

GDP-arányosan utoljára a második világháború utáni Marshall-segély juttatott olyan mennyiségű forrást európai gazdaságokba, mint amekkorát Magyarország kapott és kap az utóbbi években.”

A közgazdász felhívja a figyelmet: a németek vagy a franciák például abból a pénzből konszolidálták, állították talpra és tartós növekedési pályára a gazdaságukat. Magyarországon viszont a 2010 utáni időszakot a felzárkózás és a korszerűsítés helyett a leszakadás éveinek mondhatjuk, a pénzek felhasználásánál az elsődleges szempont az, hogy minél többet el lehessen lopni.

Nyilvánvalóan nem vesznek külföldi gépeket a támogatásokból, ha építkezni is lehet belőle, amit többszörös áron számolnak el a hazai vállalkozók.

Mellár kiemeli:

„Ráadásul a támogatásokat nem piaci alapon, hanem pofára osztják el. Létrejön és megerősödik egy olyan gazdasági szerkezet, ami hosszú távon fenntarthatatlan s gátolja a fejlődést.

A világ versenyképességi rangsorában a 69. helyen állunk, ez is mutatja, hogy a magyar tulajdonban lévő vállalatok, amelyek az elmúlt években hatalmas mennyiségű pénzt kaptak, nem tették versenyképessé Magyarországot.”

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek