Tényleg Lengyel László szervezte a titkos „kiszorítós” találkozót

Hétvégi évértékelőjében Gyurcsány Ferenc beszélt először arról, hogy egy önjelölt „királycsináló” titkos találkozókat szervez, ahol az ő kiszorítására szervezkednek egyes ellenzéki pártok.

Gyurcsány tisztességtelen eljárásnak nevezte a dolgot. Az elmondottak után találgatások indultak, ki lehet a titkos szervező. Az RTL Klub megtudta: Lengyel Lászlóról van szó.

Az RTL Híradójában elhangzott:

„Januárban valóban volt egy olyan találkozó ellenzéki pártvezetők részvételével Lengyel László lakásán, amelyre a DK-t nem hívták meg. Ezt több résztvevő is megerősítette a híradónak. A meghívottak között volt Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Molnár Gyula, az MSZP elnöke, az Együtt és a Párbeszéd vezetői is. Sőt, jelen volt a baloldali összefogástól eddig magát távol tartó LMP társelnöke, Hadházy Ákos is.”

dd

 

Valódi Hírek