Magyar diákok haltak meg egy olasz buszbalesetben

Legkevesebb tizenhatan meghaltak egy gyermekeket szállító magyar busz olaszországi balesetében, amely péntek este történt egy veronai autópálya-kijáratnál – jelentette az Agi olasz hírügynökség.

Az olasz média által idézett mentőszolgálat szerint több tucat sérültet kellett kórházba szállítani, miután a busz oszlopnak ütközött, szétroncsolódott és kigyulladt.

Az Agi hírügynökség szerint a busz francia sofőrje is az áldozatok között van.

Információk szerint a Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjairól lehet szó, több mint ötvenen, Franciaországból, egy sítáborból tartottak hazafelé.

A külügyminisztérium szóvivője reggel az M1-nek megerősítette, hogy egy budapesti gimnázium diákjai utaztak a buszon. Menczer Tamás azt mondta, hogy a hivatalos utaslista szerint 54 utas – diákok és felnőtt kísérőik –, valamint két sofőr volt a buszon, de információik szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.

 

Valódi Hírek